13 May

Tisztelt Magyar Honfitársaink!


A márciusban és áprilisban szervezett különgépek után több Lengyelországban tartózkodó és krízishelyzetben lévő magyar állampolgár kérésére a lengyelországi magyar konzuli szolgálat még egy hazatérési lehetőséget készít elő. A légiforgalom felfüggesztése miatt ezúttal egy különbuszt szervezünk, amely a pozsonyi nagykövetség közreműködésével speciális engedélyt kap a Szlovákián keresztül történő Magyarországra utazásra.


A buszt a még mindig Lengyelországban tartózkodó, de Magyarországra hazatérni kívánó magyar állampolgárok (valamint külföldi családtagjaik, illetve az állandó jelleggel Magyarországon élő, tartózkodási engedéllyel rendelkező EGT állampolgárok) vehetik igénybe.

Az autóbusz jövő hét második felében (szerdán, csütörtökön vagy pénteken) indul Krakkóból, oda a hazatérni szándékozóknak – mint a korábbi különgépek esetében – lengyelországi tartózkodási helyükről önállóan kell eljutniuk. (Az országon belüli távolsági közlekedés biztosított.)

Az autóbusz önköltséges, a buszbérlés teljes költsége az utazók közt oszlik meg. A járványügyi biztonsági ajánlásokra és a szlovák szabályokra tekintettel az autóbuszon csak minden második ülésen utazhat utas, így legfeljebb 20 fő utazhat az autóbusszal. A jelentkezőket jelentkezésük sorrendjében vesszük fel az utaslistára, de a méltányolható okból krízishelyzetben lévő (idős, beteg, gyermekkorú, vagy egyéb okból prioritást élvező) személyeket előnyben részesítjük.

Az autóbuszt abban az esetben indítjuk el, ha legalább 10 fő biztosan jelentkezik. Az út minimális költsége (20 utas esetén) kb. 180 Złoty, maximális költsége (ha csak 10 fő jelentkezik) kb. 360 złoty lesz.

Kérjük, hogy mindazok a magyar állampolgárok és állandóan Magyarországon élő külföldi állampolgárok, akik szeretnének élni a hazatérési lehetőséggel, jelentkezzenek e-mailen vagy telefonon az igényfelmérést koordináló Krakkói Főkonzulátuson:

consulate.krk@mfa.gov.hu
+48 694 374 836

2020. május 15-én (pénteken) éjfélig!

Kérjük a jelentkezéskor megadni a nevet, telefonszámot, e-mail címet, születési dátumot és az utazáshoz használni kívánt okmány (útlevél vagy személyi igazolvány) számát.

Kérjük, hogy azok a személyek is jelentkezzenek újra, akik korábban már jelezték külképviseleteinken hazatérési igényüket, és erősítsék meg, hogy jelen feltételek mellett továbbra is érdeklődnek-e a hazajuttatás iránt.

Az újabb repatriációs művelettel kapcsolatos kérdésekkel telefonon a +48 694 374 836 számon lehet érdeklődni.

A repatriációs művelet további részleteiről (pontos időpont, árak, jelentkezés módja) már csak a jelen igényfelmérésre jelentkező személyeket fogjuk tájékoztatni.

2020. május 13.

 
Magyarország Nagykövetsége,
Varsó
 
Magyarország Főkonzulátusa,
Krakkó
 
Magyarország Alkonzulátusa,
Wrocław